Programok betöltése

< Programok

február 27. / csütörtök / 18:00 / Vízivárosi Galéria

KONTAKT #1 Horváth Dániellel

KONTAKT – közelebb az alkotáshoz

A Vízivárosi Galéria új sorozatában közös gondolkodást kezdeményez az egyes kiállítások által felvetett kérdések, érintett témák és alkalmazott formák mentén.
A kiállító művészekkel együtt tervezett és vezetett alkalmak során, változatos módszertanú gyakorlatokon és párbeszéden keresztül nyerhetnek a résztvevők mélyebb betekintést a kiállított művek koncepciójába, miközben lehetőségük van megfogalmazni, és egy facilitált folyamatban alkotásba is fordítani saját meglátásikat, kapcsolódásukat a felmerülő témákhoz.
A részvétel ingyenes, bárki számára nyitott, semmilyen előzetes művészeti tudás nem szükséges hozzá.
Facilitátor: Török Tímea

Török Tímea drámainstruktor, alkalmazott színházi – és részvételi művészeti facilitátor.
Dolgozott a Trafó Kortárs Művészetek Háza és az Örkény Színház művészetpedagógiai részlegeiben, alapító tagja a Paralel Alkotócsoportnak, jelenleg pedig az OFF Biennálé mediációs programját koordinálja. Különböző alkotókkal való együttműködéseiben a művészetet a közös gondolkodás eszközeként használja.
Az eseményeinken kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Kult2 nonprofit-kft a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az vizivarosigaleria@kult2.hu címen bármikor visszavonhatja.

Adatvédelmi áttekintés
Kult2.hu

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.